Except emotions

Az első és egyben az utolsó alkalom, hogy nem kellett beszöknöm, hanem kaptam jegyet meccsre. Mit is mondjak, a média nem valami aktív. A himnusz közben érkeztünk, de még egy halom jegy volt a médiának fenntartott szektorban. Az életkép ilyen volt: mellettem egy angol újságíró jegyzetelget, előttem ázsiai lánykák-fiúcskák-vagyfenetudjamik lelkesen msneznek, néha fényképezik magukat, hátam mögött lelkes orosz szurkolók sajtó igazolvánnyal, aztán önkéntesek, önkéntesek, önkéntesek. Ennyi erővel már akkreditálhattunk volna olyan embereket akiket valóban érdekel a meccs. A csoportból a svédek továbbjutására számítottam. Inkább velük szimpatizálok, mint a még mindig 80as éveket idéző válogatottal.

Meccs után még búcsúzóul kiürítettük az akkreditációs centert. Mindenki vitt, amit tudott, így jutott nekem egy multifunkcionális média táska. Mindig is ilyenről álmodtam.

Az utcán szórták kifelé a svéd csecsebecséket. Egy zsáknyira nekem is sikerült szert tennem. Van itt minden a sapkától, a labdáig a poháralátéten keresztül minden. Hát igen, EBtől búcsúzó csapatról már nem húznak le még egy bőrt. Szóval ha valakinek kell valami svéd cucc, nyugodtan lehet nálam jelentkezni.

Ezennel megszűntem önkéntesnek lenni. Folyt.köv. Dél-Afrikában. Ha minden jól megy.

De prémiumként még beszámolok a bécsi elődöntőről. Aztán remélem, hogy a spanyoloknak szurkolhatok ott. Mert különben eladó lesz a jegyem...nagyon sok pénzért.

Eredetileg csak mosdóba indultam. Amikor is megállított egy supervisor, hogy joker önkéntes vagyok-e. Gondoltam magamban én aztán minden vagyok (flag distributor, accreditor), csak éppen joker önkéntes nem. Ezt meg is mondtam neki. Erre megkérdezte, hogy amennyiben szabad vagyok, tarthatnám az esernyőt a svéd csapatnak, ugyanis egész délután zuhogott. Hát nem éppen erről a munkáról álmodoztam, de jónak tűnt a dolog, szóval bevállaltam. Habár még kellett volna néhány ember, köcsög módon nem szóltam az előző napon problémát okozó osztrák lánynak (lásd előző bejegyzés, tapasztalatlan osztrákokról szóló rész). Ő is mindig csak németül szervezkedik előttem (német tudásom hiányossága a tréningről szóló bejegyzésben). Szóval így alakult, hogy esernyőt tartottam a svéd csapatnak. Mert zuhogott és ők papucsban érkeztek. Na ők sem nagy rajongói az időjárás jelentésnek. Semmi különös nem volt, rendesek voltak, mert köszöntek. Már aki.

Ezután olyan szerencsétlenek voltunk, hogy kizártuk magunkat a foci pályára. Kénytelenek voltunk keresztül menni a svéd edzésen, az önkéntesek irigyeltek bennünket fentről a lelátóról. De persze nekünk eszünkbe sem jutott aláírást kérni, vagy közös fényképet kérni. Lehet, hogy javulok rajongásilag vagy a svéd csapat nem motivál annyira?:)

Edzés szokásos. Az előző bejegyzésben leírtam a folyamatokat. Mindenesetre Ibrahimovics nem edzett, el sem jött. Majd holnap kiderül, hogy ez mit is jelent.

(Minden elismerésem az UEFA-é, búcsú estet rendeztek nekünk, pizzával, közös meccsnézéssel és búcsúajándékokkal. Lesz kiárusítás is a zászlókból, kár, hogy akkor már nem leszek itt. Jah és azt is megengedték, hogy holnap a stadionban nézhessük a meccset. Végre nem kell beszöknöm! )

Ezt mindenki nagyon jól tudja rólam, ha szabadnap, akkor irány Neustift a spanyolok edzőtábora. Nah nem mintha nem lettem volna kiváncsi az osztrák természeti értékekre, de mégsem mindennap adatik meg az embernek, hogy a spanyol csapatot testközelből láthatja.

Mivel márcsak Innsbruckban fognak játszani, ami a csoportköröket illeti, és Bécsben, ami a nyolcaddöntőt, majd remélem az elődöntőt is, ezért lényegesen megcsappant a csapatra kiváncsi spanyol szurkolók száma. Viszont svéd annál több volt.

Az edzés a szokásos volt: nyújtás, bemelegítés, egyérintőzés, majd a meccs. Meg kell jegyeznem, hogy nem valami nagy labdazsonglőrök. Ami pedig Sergio Ramost illeti, kifejezetten pontatlan a passzolgatásban. De inkább itt legyen az, és remélhetőleg meccsen majd a legjobbat fogja nyújtani. Remélhetőleg.

Edzés után az eddigiekhez képest nehezebb volt a bejutás a média centerbe. Szerencsére a biztonsági őrök itt is sötétek, mint itthon. Mindenféle ellenőrzés és fennakadás nélkül beengedett, mint aki a magyar médiától jött. Habár az életem az önzőségről és a mások kihasználásáról szól (ez az evolúció rendes menete, nem? ), gondoltam most az egyszer jófej leszek. Ezért elmondtam a trükköt az osztrák lánynak, hogy hogyan juthat be ő is. (Hiszen eddig mindig ő segített nekem, az összes létező programról leinformált a spanyol csapattal kapcsolatban). Szóval mondtam neki, hogy találjon ki egy újságnevet, és mondja, hogy onnan jött. Nem lesz gond, csak SEMMIKÉPP SE HIVATKOZZON RÁM ÉS NE MONDJA EL SENKINEK A TRÜKKÖT. De rá kellett jönnöm az osztrák nép életképtelen, nem hiába nincs saját nyelvük, a népesség fele pincében nevelkedik, de ez a csaj még hazudni sem tudott. Először is mondta, hogy velem van. OK, ez még nem para. DE szinte az össze önkéntesnek elmonda a trükköt. A vége az lett, hogy kb. 8 önkéntes állt a játékos folyosón (folyosó amelyen elhaladnak a játékosok, miközben a sajtótájékoztatóra mennek) egy szál tollal és fényképezőgéppel, sajtóigazolvány nélkül. Ebből az lett, hogy a csapat menedzsere spanyolul üvöltött velünk (magyar mentalitás, ha nem érti, üvölts még hangosabban), gondolom azt, hogy ott tilos tartózkodni és egyáltalán fényképezni. Engem pedig előszedtek a biztonsági őrök, hogyha ilyen sokan nem csinálunk semmit a magyar újságnál, akkor mutassam már meg az igazolványom. Persze az otthon maradt, a munkatársam benn dolgozik stb. mondatok nem jöttek be. Biztonsági fekete listára kerültem és visszavonták a spanyol sajtó passomat. A többiekét persze nem, csak az enyémet. Lassan olyan leszek, mint Dr. House, ha jófej vagyok, akkor szopok. Na erről ennyit. Panaszkodni nem panaszkodhatok, mert ekkora már begyűjtöttem az összes általam áhított spanyol focista szépségverseny b kategóriás szereplőitől az aláírást. Így mostmár a spanyol zászlómat a következő nevek díszítik Fernando Torres mellett: Capdevila, Reina, De le Red, Xavi, Albiol, Arbeloa, Juanito, Sergio Garcia. Akik a lelkiállapotom miatt aggódnának. Továbbra sincs Fabregas, Sergio Ramos és David Villa aláírásom. De megjegyzem elég jól viselem. Lehet, hogy ők csak délután osztogatnak aláírást. Váltott műszakban dolgoznak. Mivel fényképezkedni nem nagyon szeretek, ezért csak Reinát állítottam meg egy fényképezés erejéig.

A nap tanulsága, mindig legyél önző, ha előre akarsz jutni az életben. Nekem eddig elég jól ment.

Mivel az akkreditációnál már valóban nem csinálunk semmit, ezért megengedték, hogy hivatalosan is meccset nézzük. Elméletileg 'sold out' volt a mérkőzés (30 722 néző), ennek ellenére akármerre nézett az ember, mindenhol önkénteseket látott. A zászlóosztás közben, megláttam Gundel-Takács Gábort, akihez egyből odarohantam. Szokásos kérdések, mit csinálok itt, miért csinálom stb. stb. Jófej volt. De zászlót nem kért, azt mondta nem tudnál hol lobogtatni.

Zászlóosztás után elfoglaltam megérdemelt helyem a spanyol tábor közepén. Végre Torres is betalált.  Majd jött a döntetlen. Amikortól kifejezetten idegesített a spanyol tábor hatalmas nagy lelkesedése. Aztán jött a második félidő, Ibrahimovics nélkül. Innentől tudtam, hogy svéd részről gólra nem számíthatunk, a kérdés márcsak az, hogy mikor sikerül áttörni a védelmet. Mint tudjátok sikerült, és az se baj, hogy ilyen későn, a lényeg, hogy megvan a spanyol 6 pont. A görögöknek pedig vissza kell fizetni azt, amit elkövettek a portugálokkal.

Mérkőzés előtt megtudtam, hogy a spanyol himnusz az egyetlen aminek nincsen szövege. Ezt nem lenne nehéz Rooney-nak memorizálni.

Nem tudja valaki, hogy miért egy White Stripes szám (Seven Nation Army) az EB 'hivatalos' dala? Érdekelne.

Mivel sok dolgunk nem volt ma, engedélyt kaptunk, hogy hivatalosan is a focistákkal töltsük el a délutánunkat. Először a svédek edzésének első 15 percét nézhettük végig, majd a spanyolokét. Lassan már a spanyolok napi rendszerességgel jelennek meg az életemben. Tegnap neustifti edzés, ma a tivoli stadionban, holnap mérkőzés.

Mivel a bemelegítésnél tartottak ezért egyik csapatnél sem tudom elmondani, hogy milyen formációban fognak játszani. Mindenesetre a svédek kicsit jobban izgultak, míg a spanyolok felszabadultabbak voltak. Vagy ez csak a szokványos svéd közöny volt?

A spanyol focista fiúk, minket, azaz az önkéntes lányokat nézegették, mi meg őket. Már csak visítozás, telefonszámcsere hiányzott és akkor elmehettünk volna egy b kategóriás pomponoslány vs. amerikai focista romantikus tini vígjátékba szerepelni.

Mivel az akkreditációs munkánk, egyre inkább nullára redukálódik. Ezért holnap engedélyt kaptunk, hogy meccset nézzünk a stadionban. Persze én megint zászlót osztok, önként és dalolva. Ez egyszer már bevált!

Ma végre teljesült ami eddig nem. De ne ugorjunk annyira végére. Kezdjük a legelején.

Szóval utálok reggel korán kelni, egy dolog miatt vagyok hajlandó normális időben magamtól felkelni, mégpedig ha szerelmes vagyok. Most pedig nagyon nem vagyok. Szóval korán kelés, zuhog az eső. Persze busz miért is jönne. Mire elértem a vasútállomásra, csurom víz lettem. Az esőbeli kirándulásunk oka pedig nem más, minthogy lássuk a spanyol válogatottat edzés közben. Nagy álom egy ilyen kis lánynak.

Edzés előtt már egy órával ott voltunk, akkor még csak ketten. Úgy voltam vele, ha most nem szerzek aláírást Fernando Torrestől, akkor ezentúl a Túrkevei VSC-nek fogok szurkolni. Lassan érkeztek a rajongók is. Jobbára lelkes spanyolok (beöltözve népviseletbe és matador ruhába), illetve a helyi iskolások. És 11 után megérkezett a spanyol válogatott is. Mindenkinek egyenként üvöltöttük a nevét, és ezt egy szolid integetéssel meg is köszönték. (kb. 300 ember volt kiváncsi rájuk, ennek harmada a média képviseletében). Edzés közben végig egy vaskorláton kellett egyensúlyozni, hogy bele ne essünk a sárba közel másfél órán keresztül.

Először jöttek a bemelegítő gyakorlatok, párosban. Igazán vicces, olyan mintha egy táncnak a koreografiája lenne, de majd ti is meglátjátok a képeken. Aztán jött egy játék, ami leginkább a nálunk is népszerű egy érintőhöz hasonlított, csak itt két ember nehezítette a dolgot középen. Majd pedig az edzőmeccs.

Mérkőzés után jött a sajtótájékoztató. Mint már megszokhattátok, ide is bejutottam az akkreditációs kártyámmal. Elsőkörben nem a nagy neveket küldték ki, ott vol Sergio Garcia, Capdevila, majd második körben jött Puyol és Torres.

Kinn a tömeg őrjöng, mindenki aláírásra vár. Mi pedig szépen hátulról próbáljuk megközelíteni a helyzetet. Gyorsan bele is futunk Torresbe. Lelkesen osztogatja az aláírást. De látszik rajta, hogy rohan. Mindenki rohan. Alonso ki sem jön aláírást osztani, Villa csak fut egy gyors kört. A többieket nem is látom. Még mindig el vagyok foglalva Fernando Torres-szal, hogy végre legyen egy közös képünk is a kifordított spanyol zászlóra történt aláírás mellé. Aztán meg  van Sergio Garcia és Capdevila is. Puyol nagyon rohan. Őt majd legközelebb. Szóval teljesült ami eddig nem, közös kép és aláírás Torrestől. Ezért már megérte már felkelni a mai nap.

Annnyira furcsa volt az egész. Nem vagyok az a nagy rajongó típus. Jobban szeretek inkább valakiért a távolból rajongani, mint ilyen közelről. Utálom, hogy ennyire ki vagyunk szolgáltatva a helyzetnek, még akkor is ha tudom nagyon jól, hogy a játékosok mennyire hozzá vannak szokva az aláírás osztáshoz és a közös fényképekhez. De akkor is. Még toll sem volt nálam, ezért nem kaptam Puyoltól aláírást!:)

Mindenesetre még egy Sergio Ramos, Fabregas és David Villa aláírást begyűjtenék.

Képek itt:

http://picasaweb.google.com/levaimariann/InnsbruckFociEB2008

Az utolsón én vagyok megilletődve:)

Ahogy a spanyol válogatott, én is a meccs utáni megérdemelt pihenésem töltöm. De ellentétben velük, én két napig. Ennek örömére, lelkes spanyol rajongó munkatársammal, megpróbálunk holnap bejutni hozzájuk a tréningre.

Először is minden olyan újságíró figyelmébe ajánlom ezt a részt, akiknek nem sikerült akkreditációt szerezni a foci eb-re. Ha rá szánják azt a két-három hetet, akkor nemcsak egy életre való sportruházatot, ismeretségeket nyernek. De a következőkben is részük lesz:

Szóval az első meccsnap Innsbruckban. Egész nap iq fightereket akkreditáltunk a meccsekre, a takarítóktól a biztonsági őrökig, a bolti eladókon keresztül. Meglepődve tapasztaltam, hogy az életszínvonal emelkedése, intelligencia szint emelkedéssel is jár. Itt nem várnak meg az ajtó előtt, hogy jól megverjenek, ha nemet mondok valamilyen kérésükre, akkreditációs központon kívül is felismernek és kedvesen mosolyogva köszönnek. Mindenesetre nem szeretnék több securitys útlevelét látni.

A műszakom után spanyol és orosz ajándék zászlókat osztogattam a nézőknek. Igazán vicces volt, ha a spanyoloknak annyit mondtam Hola, össze-vissza puszilgattak (pedig, ha csak tudnák, hogy ennyit tudok összesen spanyolul, meg persze van egy rosszul kiejtett sötétkékmajdnemfekete filmcím is a nyelvükön a tarsolyomban). Az oroszokkal pedig eleve nem volt gondom, hiszen beszélem a nyelvüket.

Aztán munka közben, sunyi magyar módjára feltérképeztem a terepet. Munkát szimulálva - egy rakat zászlóval - megnéztem, hova is engednek be a belépőkártyámmal. Első stadionon belüli ellenőrzőpont letudva. Kiderült, hogy egészen az első sorig jutok a nézőtéren. Innen meg pedig már csak egy lépés és véletlenül ott tudok ragadni. Két német munkatársammal tökéletesítettük a stratégiámat, amit ajánlok jövőbeli önkénteseknek. Egy marék zászlóval be kell menni a nézőtérre, mondván, hogy zászlót osztunk a szurkolóknak. Aztán véletlenül meccs kezdésig ott ragadunk, ahonnan pedig már nem tudunk kijutni a kezdő sípszó után. Ő milyen kár. A kellemetlenségek elkerülése érdekében, jobb ha visz az ember váltó pólót. Mert tapasztalatból tudom elég feltűnő rikító kék, önkéntes egyenruhában ülni a spanyol szurkoló tábor kellős közepén.

Szóval így esett meg, hogy a spanyol-orosz meccset élőbbnél is élőbben nézhettem, a spanyol vezérszurkoló jobb oldalán a keménymagban, miközben a lopott spanyol zászlóimmal integettem.

Mondanom sem kell, hogy eszméletlen volt látni Torres-Villa-Ramos-Fabregas négyest (személyes kedvenceim). Meccset nem elemeznék, nagyon sokan megtették már helyettem. És egyébként is, ahogy az egyik barátom mondta az előbb, ne elemezgessen egy olyan lány focit, akinek egy szeplős kisfiú a kedvence.

 

Furcsa mennyit változik az ember igénye. Tegnap már attól is boldog lettem volna, ha belenézhetek a spanyol válogatott edzésébe. Ma sem lett volna másképp. Ha nem tudom meg, hogy a stadionban dolgozó munkatársaim nem hogy névreszóló Fernando Torres aláírással gazdagodtak, de fényképet is készíthettek vele. Persze nekem pont akkor volt a legtöbb munkám az akkreditálással mikor ez történt. Innentől kezdve nem számított mi történik körülöttem. És még attól felhőtlenül boldog, hogy döntetlent játszottak a franciák a románokkal és hogy éppen 2:0-ra vezet a holland válogatott az olaszok ellen.

Viszont Arbeloa-nak máris sikerült elvesztenie a belépőkártyáját, amit nekem kellett pótolni. Persze nem saját maga jött le, hanem leküldött egy koordinátort. Mindenesetre ujjlenyomatom örökre belevésődik az életébe. 

A spanyolok edzésének csak az első 15 percét láthattuk. Jó volt látni őket, és jó volt végre a stadiont is megnézni belülről. Azt hiszem ilyen kilátással nem sok stadion büszkélkedhet.

Holnap zászlót osztok meccs előtt a rajongóknak (UEFA ajándéka. Kinga, mi is kapunk majd!), kis szerencsével akár élőben is megnézhetem a meccset.

Addig is Viva Espana továbbra is!:)

Jah, és Tominak, a harmadik kommentelőmnek üzenem, a spanyol újságíró fiú meglátogatott munka közben!:) Utána pedig a tréningen is összefutottunk.

 

Kicsit passzívak voltak ma a munkatársaim, meg egyébként is nagy volt a pangás, szóval sztahanovista módon ledolgoztam a 10 órámat. Ennek az volt az eredménye, hogy több emberrel is találkoztam, illetve több volt az engem körülvevő problémás eset is. Mindenesetre ahogy a mondás tartja: ha valakire rámosolyogsz, ő is visszamosolyog rád. Én alapvetően kedves vagyok az emberekkel - munka közben -, de a spanyolok valahogy mindig is kiemelt figyelmet érdemeltek. Így volt ez ma két újságíróval is (végre áramlanak a városba a spanyolok). Megcsináltam a belépőkártyájukat, készségesen válaszoltam a kérdéseikre. Cserébe ők is az enyémre. Kiderítettem mikor edzenek a spanyol kedvenceink. Illetve egyikük megígérte, hogy amiért ilyen nagy fan vagyok, hogy képes voltam csak miattuk önkéntessé válni, bejelentett lakcímemtől 3 óra buszozásra és közel 8 órányi vonatozásra, szerez nekem aláírást. Persze ezt hiszem ha látom. Mindenesetre találkozásunk után néhány órával, már írt egy e-mailt, további információkkal gazdagítva a spanyol nagylexikonom. A másik pedig még hivatalos telefonálást is képes volt elintézni az érdekembe. Kiderítva, hogy milyen is az időbeosztásuk Fernando Torreséknak.

Mivel a holnapi nap van edzésre lehetősége hivatalosan is az orosz és spanyol csapatnak a tivoli stadionban. Engedélyt kaptunk, hogy az első 15 percet megtekintsünk. Szóval ha szerencsém van, holnap akkora mosollyal fogom írni a bejegyzést, amekorra hibát elkövetett Hamilton ma a kanadai nagydíjon.

Reggel hivatalosan 10-kor nyit az akkreditációs center, ennek ellenére jó emberi szokás szerint már ott nyüzsögnek az emberek 9 után. Én tartottam a rendet és 10 előtt valóban nem akartam kiadni senkinek a belépőkártyáját. Viszont az egyik munkatársamat megvesztegették egy Fernando Torres aláírással. Először láttam életemben, hogy valami hasznunk is lehet belőle, ha beszélünk németül.

Említésre méltó nem történt. A rendszerből megállapítottam, hogy sok magyar nem vesz részt az innsbrucki eseményeken, és Gundel-Takács Gábor Ervin belépőkártyáját sem én nyomtattam.

Munkám tulajdonképpen abból áll, hogy leül velem szembe egy meccsre akkreditált szerencsés, én elkérem az útlevelét, ellenőrzöm az adatokat, és ha minden rendben van, kinyomtatom a belépőkártyáját, laminálom ezt, majd 'expect emotions'-t kívánva elbúcsúzom tőle. Nem túl nehéz munka és ha belegondolunk, nem is túl felelősségteljes, hiszen százféle ellenőrzésen átjut az ember, ameddig akár kijut a kijáraton is. Mindenesetre élvezetes. Érdekes és kevésbé érdekes emberekkel találkozhatunk. Megtudhatjuk pl. hogy az osztrákok nem szívesen beszélnek angolul és hogy a spanyol férfiak szívén a focin keresztül vezet az út (de erről majd a harmadik napon).

Habár elég pörgősen telt a munkanapom, akadt néha egy-két üres járat. Ilyenkor a focisták belépőkártyáit nézegettük, Hiszen az 'útlevélarc' azért nekik is útlevélarc. Már ott tartottunk, hogy kinyomtatjuk a nagy sztárok kártyáit. De csak egy baj van vele, ezt a gép kijelzi, hogyha kétszer került nyomtatásra. És gondoltuk azt senki sem akarhatja, hogy éppen Fernando Torres ne focizhassan az elődöntőn!:)

szerda este kaptam az infot, hogy a spanyol csapat csütörtökön 12:45 és 13:00 között fog leszállni az innsbrucki repülőtéren. gondolkoztam néhány percet, de aztán úgy döntöttem ott a helyem.

megérkezésemkor még nem voltak sokan a reptéren, kb. 50-en, ők is inkább csak a rokonokat búcsúztatták, mint a spanyol csapatot várták. mindenesetre már három tévé is jelen volt, szóval biztos lehettem benne, hogy érkezni fognak fernandoék. az érkezés előtt megérkezett a spanyol szurkolótábor is, és a hivatalos delegáció is.

egy elvetélt ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy nemcsak a teraszról fogom megnézni a csapatot, hanem lentről a média számára fenn tartott részről. egy próbát megér az önkénteskártyámmal való belépés. akkora volt a káosz és a sietség mikor odaértem, hogy anélkül, hogy alaposabban megnézték volna a belépőkártyámat beengedtek (hozzá kell tennem, előttem 5 perccel próbálkozott egy másik önkéntes, de őt nem engedték be), persze átestem a kötelező biztonsági vizsgálaton.

és végre megérkezett a spanyol csapat is. minden olyan gyorsan történt. először kiszállították a repülőgépből a spanyol média fotósait, és riportereit, majd jöttek sorban a játékosok. persze sokat nem láttam belőlük, mert a delegáció mindent eltakart. de Fernando Torrest, Sergio Ramost, és szinte az egész csapatot láthattam néhány másodpercig. Fernando újra szőke. Sergio pedig jobban néz ki, mint valaha. És ahogy megjegyezte az egyik ismerősöm, valószínű, hogy a spanyol válogatottnak ugyanaz a fodrásza, mint az indie színtérnek szerte a világban!:)

bal kézzel kameráztam, jobb kézzel fotoztam. eredmény nem a legsikeresebb, de önkéntességem eddigi legjobb pillanatai voltak:

http://picasaweb.google.com/levaimariann/InnsbruckFociEB2008

Nem akartam megalázni a magyar oktatási rendszert az állásinterjún, azzal hogy 8 év német tanulás után, a bemutatkozáson kívül nem sok mindent tudok elmondani. Igaz, hogy 5 éve már elő sem vettem a német könyveket. De én még a jobbak közé tartoztam. Szóval végigültem a 8 órás németül tartott tréningnapot, anélkül hogy megszólaltam volna, hogy én nem igazán beszélek németül, ők pedig nem kérdezték, hogy van e valaki aki nem beszéli ezt a speciális nyelvet. Én mindenesetre elmondtam az állásinterjún, hogy angolul és oroszul beszélek, svédül pötyögök, németül hallgatok. Azt mondták semmi gond. Ennek ellenére az összes információs anyagot, szerződést németül küldtek ki (mai napig nem tudom, hogy akkor most meg lehet fogni a focisták fenekét vagy sem). És akkor most a tréning nap. Végülis úgy vagyok én ezzel a német nyelvvel, hogy értem én, csak ne kelljen visszamondanom, hogy mit is hallottam. Szóval letudva a délelőtti kommunikációs tréning (amit már legalább 5-ször végig vettünk kommunikációs főiskolás koromból), és a délutáni munkaspecifikus tréning is. Egyenlőre nem tűnik félelmetesnek a munka.

Ezután megkaptuk az egyenruhánkat. Egy hatalmas utazótáskányi adidasz szerkó. Ennyi meg a túrkevei márkaképviseletnél sincs. A ruhákat kifejezetten az eb önkénteseinek tervezték, a zoknit leszámítva mindenen egyedi embléma figyel.

És akkor néhány szó a önkéntestársaim összetételéről, a hivatalosa statisztika szerint több, mint 17ezren jelentkeztek 150 országból. Végül 5000 embert választottak ki, ebből 65 % fiú, 35 % lány. 23 % svájci, 11 % osztrák (szégyelljétek magatok, hogy ilyen kevesen jelentkeztek), 19 % német és 8 % olasz. A csoportomban van egy fiú, aki úgy néz ki, mint Nico Rosberg, csak éppen Ulfnak hívják és van egy lány, aki fanatikus Liverpool rajongó. Máris speciális információt kaptam tőle, hogy hol székel a spanyol válogatott, mikor edzenek és egyéb nyalánkságok.

 

Az előbb már beírtam. de kitörlődött. most mégegyszer be kell írnom. márcsak ezért sem szeretem a blogot.

szóval a vonaton spanyol fiesztáról, utcai svéd húsgolyóevőversenyekről és orosz vodkaivásról álmodoztam. erre az őrült osztrákokon semmi más nem fogadott. ők bezzeg hozták a formájukat, zászlókkal rohangálnak mindenfele (nah, nem mintha a csoportköröket túlélnék), és a bolt profiljától függetlenül (legyen az cukorkabolt, gyógyszertár vagy temetkezési vállalkozás) focilabdákat, mezeket és más erekléyket árulnak. ezenkívül építik az infrastruktúrát. iszonyat szurkolói kempingek (egy éjszaka 15 és 45 euro között mozog), kivetítők épülnek mindenfele. szóval jól néz ki az egész. csak egyenlőre külföldiek nem érkeztek. vagy csak a meccsnapra fognak jönni. vagy házon belül sikerült eladni a jegyeket. majd meglátjuk.

A munkahelyi kick off partykról szerintem mindenkinek a berúgások, és a egyéjszakás kapcsolatok jutnak az eszébe. Az UEFA-nál ez is másképp van. Itt a klikkesedés és a mikorleszmárvége érzés volt a jellemző. Szerencsére az útiköltséget ők fizették Innsbruckig, illetve az Alpok látványa is kárpótolt a közel 20 órás utazásért. Először is megjelentünk a kongresszusi központban. Rengeteg ember, mindenki felfedezi a barátját, régi ismerősét, persze új barátokat senki sem gyűjt, ezért lehetetlen az ismerkedés. Én is csak azért nem unom halálra magam, mert még a vonaton bemutatott a kalauz egy másik önkéntes sorstársamnak. Ezután következik egy előadás sorozat a 'jajdejóhogyittvagytok' kategóriájába, minden főszervezőt bemutattak, meghallgathattuk a statisztikákat és egy b kategóriás osztrák együtt két számát és megnézhettük milyen is lesz az egyenruhánk. Ollé! Ezután webkamerán keresztül játékosok szóltak hozzánk. Persze Fernando Torresnél az összes körülöttem ülő önkéntes lábon veregetett. Pedig nem is értettük mit mondott. Ezután szolid kis vacsora és mindenki megkereste a csapatát. Én az akkreditálásért vagyok felelős, még kb. másik 20 társammal együtt. Ezt sajnos már most megtudtam, hogy a játékosok akkreditálásért nem mi leszünk a felelősek. Gondolom ezért egy kicsit közelebbi kapcsolatot kellett volna ápolni a Németországba vándorolt lengyel szervező fiúval. Nah, itt  gondoltam abba bele, hogy le kellene mondani az önkétességet. De még azt hiszem így is megéri a dolog!

Az egész úgy kezdődik, hogy nem értek teljesen egyet az UEFA jegyeladási programjával. A jegyeket másfél évvel az eb / vb előtt meg kell rendelnünk, amikor fogalmunk sincs még arról, hogy kik fognak játszani, illetve egyáltalán mely csapatok kvalifikálják magukat. Mindenesetre berendeltem 32 darab jegyet, Bécsbe, illetve Salzburgba és már azon töprengtem, hogy erre a sok jegyre hogyan fogok pénzt megtakarítani. Legrosszabb esetben eladom őket. Persze erre sose került sor, hiszen az UEFA szépen bemutatott nekem. A Fortuna nem állt mellém, a 32 jegyből egészen pontosan és számszerűsítve: nulla (azaz 0) jegyet kaptam meg. Még jó, hogy szóltam a barátnőmnek, rendeljem már ő is jegyet, próba-szerencse alapon. Az eredménye máris két jegy a bécsi elödöntőre (amely már most is benne van az év legjobb üzletében, hiszen a jegyek darabját 100 EUR-ért vettük, Ausztriában ezt 1700 EUR-ért árulták mikor utojára néztem, Magyarországon pedig több mint 265 ezer forintért lehet rá szert tenni, és népszerű csapatok esetén ez az összeg 5-6000 EUR-ra is kúszhat). Persze ez azzal jár, hogy hirtelen mindenki a barátunk akar lenni, és mindenki nagyon neheztel, amikor mégsem kapja meg az áhított jegyet. Pedig elméletileg mindenki ugyanakkora eséllyel pályázhatott rá.

Szóval jegy csak kettő. Köszönöm ezt is a drága kolleganőmnek! Ezért aztán úgy gondoltam, hivatalosan is részese leszek az eseményeknek, önkéntesnek jelentkeztem. Tudtam, hogy pénzzel nem jár, de reméltem, hogy legalább a szállást és a kaját fizetik (végülis szállást nem, kaját csak amikor dolgozunk, de cserébe megtarthatunk egy fél szekrény adidasz szerkót, korlátlan és ingyenes utazási lehetőségek az eb alatt, rengeteg kulturális program, és az örök igazság - életreszóló emlékek is várnak ránk). Az állásinterjú Bécsben, mégpedig akkor amikor én még javában töltöm az ösztöndíjamat Bangkokban. Nem kevés levelezés a thai légitársasággal a repülőjegy módosításáról, végülis is csúcsszezon van, hova mennének a szegény magyarok, ha nem Thaiföldre, de végül minden megoldódott. Négy nap leforgása alatt sikerült öt országban, öt fővárosban járnom. És úgy ültem be a bécsi állásinterjú hogy még mindig tartott a jetlag és szervezetem még mindig nem tudott mást megemészteni a rizsen kívül. Az interjú időszakára természetesen már kiderült, hogy mely csapatok is kvalifikálták magukat, szóval a cselt bevetve oda kérettem magam, ahol a spanyol csapat is látható lesz, ez a hely pedig Innsbruck. Az angolok kiesése, oroszok bejutása is nekem kedvezett, hiszen így az orosz és svéd tudásommal, kétségek nem fértek hozzá, hogy mehetek az EB-re dolgozni.

Először is, a blogírás nem az én műfajom. Még az, hogy írni...de ez egy komplett grafikusi munkát és html programozást igényel. Lassan a blogolást az iskolákban is tanítani kellene emelt óraszámban.

Szóval fejléc és egyéb design csicsa nincs. Mindenki tetszés szerint elképzeli, ahogy Fernando Torres lefut meztelen felsőtesttel a pályáról és megcsókol engem egy animáció formájában fejléc helyett.

Egyébként a blogom egy női focirajongó szemszögéből fog képet adni a foci eb-ről, mégpedig közvetlen közelről, a színfalak mögül, hiszen önkéntes vagyok, vagy mi.

Túlzott spanyol, portugál és svéd csapatok iránti nem semlegességem miatt előre is elnézést kérek!