Nem akartam megalázni a magyar oktatási rendszert az állásinterjún, azzal hogy 8 év német tanulás után, a bemutatkozáson kívül nem sok mindent tudok elmondani. Igaz, hogy 5 éve már elő sem vettem a német könyveket. De én még a jobbak közé tartoztam. Szóval végigültem a 8 órás németül tartott tréningnapot, anélkül hogy megszólaltam volna, hogy én nem igazán beszélek németül, ők pedig nem kérdezték, hogy van e valaki aki nem beszéli ezt a speciális nyelvet. Én mindenesetre elmondtam az állásinterjún, hogy angolul és oroszul beszélek, svédül pötyögök, németül hallgatok. Azt mondták semmi gond. Ennek ellenére az összes információs anyagot, szerződést németül küldtek ki (mai napig nem tudom, hogy akkor most meg lehet fogni a focisták fenekét vagy sem). És akkor most a tréning nap. Végülis úgy vagyok én ezzel a német nyelvvel, hogy értem én, csak ne kelljen visszamondanom, hogy mit is hallottam. Szóval letudva a délelőtti kommunikációs tréning (amit már legalább 5-ször végig vettünk kommunikációs főiskolás koromból), és a délutáni munkaspecifikus tréning is. Egyenlőre nem tűnik félelmetesnek a munka.
Ezután megkaptuk az egyenruhánkat. Egy hatalmas utazótáskányi adidasz szerkó. Ennyi meg a túrkevei márkaképviseletnél sincs. A ruhákat kifejezetten az eb önkénteseinek tervezték, a zoknit leszámítva mindenen egyedi embléma figyel.
És akkor néhány szó a önkéntestársaim összetételéről, a hivatalosa statisztika szerint több, mint 17ezren jelentkeztek 150 országból. Végül 5000 embert választottak ki, ebből 65 % fiú, 35 % lány. 23 % svájci, 11 % osztrák (szégyelljétek magatok, hogy ilyen kevesen jelentkeztek), 19 % német és 8 % olasz. A csoportomban van egy fiú, aki úgy néz ki, mint Nico Rosberg, csak éppen Ulfnak hívják és van egy lány, aki fanatikus Liverpool rajongó. Máris speciális információt kaptam tőle, hogy hol székel a spanyol válogatott, mikor edzenek és egyéb nyalánkságok.
