Az első és egyben az utolsó alkalom, hogy nem kellett beszöknöm, hanem kaptam jegyet meccsre. Mit is mondjak, a média nem valami aktív. A himnusz közben érkeztünk, de még egy halom jegy volt a médiának fenntartott szektorban. Az életkép ilyen volt: mellettem egy angol újságíró jegyzetelget, előttem ázsiai lánykák-fiúcskák-vagyfenetudjamik lelkesen msneznek, néha fényképezik magukat, hátam mögött lelkes orosz szurkolók sajtó igazolvánnyal, aztán önkéntesek, önkéntesek, önkéntesek. Ennyi erővel már akkreditálhattunk volna olyan embereket akiket valóban érdekel a meccs. A csoportból a svédek továbbjutására számítottam. Inkább velük szimpatizálok, mint a még mindig 80as éveket idéző válogatottal.
Meccs után még búcsúzóul kiürítettük az akkreditációs centert. Mindenki vitt, amit tudott, így jutott nekem egy multifunkcionális média táska. Mindig is ilyenről álmodtam.
Az utcán szórták kifelé a svéd csecsebecséket. Egy zsáknyira nekem is sikerült szert tennem. Van itt minden a sapkától, a labdáig a poháralátéten keresztül minden. Hát igen, EBtől búcsúzó csapatról már nem húznak le még egy bőrt. Szóval ha valakinek kell valami svéd cucc, nyugodtan lehet nálam jelentkezni.
Ezennel megszűntem önkéntesnek lenni. Folyt.köv. Dél-Afrikában. Ha minden jól megy.
De prémiumként még beszámolok a bécsi elődöntőről. Aztán remélem, hogy a spanyoloknak szurkolhatok ott. Mert különben eladó lesz a jegyem...nagyon sok pénzért.
