Először is minden olyan újságíró figyelmébe ajánlom ezt a részt, akiknek nem sikerült akkreditációt szerezni a foci eb-re. Ha rá szánják azt a két-három hetet, akkor nemcsak egy életre való sportruházatot, ismeretségeket nyernek. De a következőkben is részük lesz:

Szóval az első meccsnap Innsbruckban. Egész nap iq fightereket akkreditáltunk a meccsekre, a takarítóktól a biztonsági őrökig, a bolti eladókon keresztül. Meglepődve tapasztaltam, hogy az életszínvonal emelkedése, intelligencia szint emelkedéssel is jár. Itt nem várnak meg az ajtó előtt, hogy jól megverjenek, ha nemet mondok valamilyen kérésükre, akkreditációs központon kívül is felismernek és kedvesen mosolyogva köszönnek. Mindenesetre nem szeretnék több securitys útlevelét látni.

A műszakom után spanyol és orosz ajándék zászlókat osztogattam a nézőknek. Igazán vicces volt, ha a spanyoloknak annyit mondtam Hola, össze-vissza puszilgattak (pedig, ha csak tudnák, hogy ennyit tudok összesen spanyolul, meg persze van egy rosszul kiejtett sötétkékmajdnemfekete filmcím is a nyelvükön a tarsolyomban). Az oroszokkal pedig eleve nem volt gondom, hiszen beszélem a nyelvüket.

Aztán munka közben, sunyi magyar módjára feltérképeztem a terepet. Munkát szimulálva - egy rakat zászlóval - megnéztem, hova is engednek be a belépőkártyámmal. Első stadionon belüli ellenőrzőpont letudva. Kiderült, hogy egészen az első sorig jutok a nézőtéren. Innen meg pedig már csak egy lépés és véletlenül ott tudok ragadni. Két német munkatársammal tökéletesítettük a stratégiámat, amit ajánlok jövőbeli önkénteseknek. Egy marék zászlóval be kell menni a nézőtérre, mondván, hogy zászlót osztunk a szurkolóknak. Aztán véletlenül meccs kezdésig ott ragadunk, ahonnan pedig már nem tudunk kijutni a kezdő sípszó után. Ő milyen kár. A kellemetlenségek elkerülése érdekében, jobb ha visz az ember váltó pólót. Mert tapasztalatból tudom elég feltűnő rikító kék, önkéntes egyenruhában ülni a spanyol szurkoló tábor kellős közepén.

Szóval így esett meg, hogy a spanyol-orosz meccset élőbbnél is élőbben nézhettem, a spanyol vezérszurkoló jobb oldalán a keménymagban, miközben a lopott spanyol zászlóimmal integettem.

Mondanom sem kell, hogy eszméletlen volt látni Torres-Villa-Ramos-Fabregas négyest (személyes kedvenceim). Meccset nem elemeznék, nagyon sokan megtették már helyettem. És egyébként is, ahogy az egyik barátom mondta az előbb, ne elemezgessen egy olyan lány focit, akinek egy szeplős kisfiú a kedvence.